2017. szeptember 2., szombat

Gombás-tejfölös csirkecomb.



A fűszeres sült csirkecombot, és a tejfölös gombát külön-külön is szívesen készítem, mert mindkettő finom, de ezt az ízvilágot még fokozhatjuk, ha pl. együtt készítjük el. A nyári nagy meleg is alábbhagyott, így ezen a hétvégén már a sütő melege sem lehet akadály. Köretet is ízlés szerint készíthetünk a szaftos gombás hús mellé, én pl. a rizst választottam, de nokedlivel, tarhonyával, vagy éppen krumplipürével is tálalhatjuk.





Hozzávalók:

4 db csirkecomb
60 dkg gomba
1 db vöröshagyma (nagy)
őrölt színes bors
2 tk ételízesítő
2 mk majoránna
1 tk pirospaprika
1 tk liszt
3 dl tejföl
1,5 dl fehérbor
2-3 ek olaj





A combokat vágjuk ketté, sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni. 

Egy serpenyőbe hevítsük fel az olajat, majd helyezzük bele a combokat, és pár perc alatt mindkét oldalát süssük elő.

Ezután vegyük ki a zsiradékból, tegyük egy tepsibe, szórjuk meg ételízesítővel, és majoránnával, öntsük alá a bort, majd fedjük le a tepsit, és bő egy óra alatt pároljuk puhára a húst.

A vöröshagymát vágjuk fel apróra, a gombát szeleteljük fel ízlés szerint.

A visszamaradt zsiradékba pároljuk üvegesre az apróra vágott vöröshagymát, majd adjuk hozzá a felszeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg egy kevés ételízesítővel és majoránnával, majd pároljuk meg, és süssük zsírjára.

A puhára párolódott húst vegyük ki a sütőből, majd öntsük le róla a levet.

Ezután adjuk hozzá a tejfölt, és a lisztet, majd keverjük simára.

A megpárolódott gombát szórjuk meg a pirospaprikával, keverjük össze, majd öntsük rá a tejfölös keveréket, és forraljuk ki.

Ezután öntsük rá a combokra úgy, hogy mindenhol befedje a gombás szósz, majd tegyük vissza a sütőbe, és pár perc alatt süssük össze.

Közben ízlés szerint készítsünk mellé köretet. Én rizst készítettem, de jól illik hozzá pl. a nokedli, tarhonya, vagy éppen a krumplipüré is.

Tálaláskor szedjük a köretet a tányérba, majd helyezzük rá a húst, kanalazzuk mellé a gombás szaftot,  majd úgy kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése