2017. január 14., szombat

Lazac Wellington módra.




A lazac az egyik kedvenc halam, így év közben is többször a tányérunkra kerül, de karácsonykor elmaradhatatlan. Annyiféle képen készítettem már, hogy lassan kezdek kifogyni az ötletekből, és ezzel így voltam  karácsony előtt is. A lazac már ott várakozott a hűtőben, és volt itthon gomba és cukkini is, persze konkrét tervem azokkal sem volt. Aztán gondoltam egyet, miért is ne készülhetne a lazac pl. Wellington módra, és már hozzá is láttam a gomba és a cukkini előpárolásához. Mire elérkezett a vacsoraidő, el is készült a ropogós tésztában sült lazac. Egyszerű, és mégis ünnepi fogás kerekedett, melyet természetesen nem csak karácsonykor, vagy éppen ünnepi alkalmakkor, de pl. hétvégén is feltálalhatunk .






 Hozzávalók:

2 db lazacfilé (kb. 25 dkg-os)
1 db zsenge cukkini
 8 db nagyobb gomba
őrölt színes bors
1/2 citrom leve
2 cs leveles tészta
1 kisebb tojás a lekenéshez 
1 ek olívaolaj





Mindkét lazacfilét ízlés szerint csepegtessük meg citromlével, majd sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni hogy az ízek kellően átjárják.

A cukkinit és a gombát vékonyan szeleteljük fel.

Az olajat hevítsük fel, majd helyezzük bele a felszeletelt cukkinit, majd sózzuk, borsozzuk, és pár percig pároljuk. Közben többször fordítsuk át, majd szedjük ki egy tányérra, és hagyjuk kihűlni.

Ezután a visszamaradt zsiradékba tegyük bele a gombát, sózzuk, borsozzuk, és szintén pároljuk pár percig, majd alaposan csepegtessük le, szedjük ki egy tányérra, és hagyjuk kihűlni.

Az egyik előnyújtott leveles tésztát tekerjük ki a papírból, majd az alsó felére fektessünk rá pár szelet előpárolt cukkinit.

Ezután helyezzük rá az egyik befűszerezett lazacfilét, majd a tetejére pakoljuk rá az előzőleg megpárolt gombaszeletek felét.

Ezután felvert tojással kenjük körbe a tészta széleit, majd hajtsuk, és nyomkodjuk rá, a szabadon maradt tésztarészt. Végül villával nyomkodjuk le a széleket, nehogy sütés közben szétnyíljon, majd kenjük le felvert tojással. (a másik lazacfilével is így járjunk le)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük egymástól kicsit távolabb a megtöltött tésztákat.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük szép pirosra, ropogósra. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)

Tálalás előtt hagyjuk pár percet hűlni, majd egy éles késsel szeleteljük fel, és úgy kínáljuk. Én mindkét tésztát félbe vágtam, és úgy tálaltam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése