2016. november 29., kedd

Zabpelyhes-sós keksz.



A karácsonyi ünnepekre való készülődésnél gondoljunk azon családtagjainkra akik inkább a sós süteményeket részesítik előnyben. Ez a sós keksz nagyon finom és igen kevés lisztet tartalmaz, a zabpehely és a sajt mellett. Én kakukkfűvel és bazsalikommal ízesítettem, de ízlés szerint más fűszernövényt is választhatunk. Az összegyúrt, megformázott tésztát fóliába csomagolva tegyük be a fagyasztóba, így könnyen tudunk majd bánni vele felszeletelésnél. Végül pedig süssük szép pirosra, és ropogósra.






Hozzávalók:

10 dkg zabpehely
5 dkg liszt
10 dkg trappista sajt
5 dkg tejföl
1 db tojás (nagy)
1 tk sütőpor
1 tk só
késhegynyi pirospaprika
kakukkfű
bazsalikom




A zabpelyhet, a lisztet, a sütőport, a pirospaprikát, és a sót szárazon keverjük alaposan össze, majd adjuk hozzá az apróra vágott kakukkfüvet, és a bazsalikomot. (ízlés szerint adjunk hozzá a fűszerekből, de arra figyeljünk, hogy a kakukkfű elég intenzív ízű)

Ezután adjuk hozzá a reszelt sajtot, a tejfölt, a tojást, és egy keverőkanállal szintén keverjük alaposan össze, majd hagyjuk kb. egy órát állni, hogy a zabpehely magába szívja a nedvességet. (egy lágyabb masszát kell kapnunk, így ha szükséges akkor még adjunk hozzá egy kevés tejfölt)

Vágjunk le egy nagyobb darab folpack fóliát, majd tegyük rá a tésztát, és a fólia segítségével formázzunk 3-4 cm átmérőjű rudat. Ezután tegyük be kb. egy órára a fagyasztóba, hogy megdermedjen, és könnyen feltudjuk majd szeletelni.

A fagyasztóból kivett tésztát csomagoljuk ki a fóliából, majd egy éles késsel, kb. 0,5 cm vastagságúra szeleteljük fel. (én szeletelés közben többször papírtörlővel letöröltem, majd lisztbe mártottam a kést)

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb, helyezzük rá a felszeletelt tésztát.

Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 15-20 perc alatt szép pirosra. (én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem)

A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk teljesen kihűlni mielőtt tálalnánk.

A pirosra sült kekszek frissen kisülve finom ropogósak, majd másnapra kissé megpuhulnak, de úgy is nagyon finomak. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése