2016. szeptember 13., kedd

Zöldséges ragu bulgurral.




A jó időnek köszönhetően még mindig virágzanak a bokrok, és található egy-két zsenge cukkini és patiszon a kertben, így egy egyszerű, húsmentes ragut készítettem. A zsenge hozzávalók a wokban gyorsan roppanósra párolódtak, majd egy doboz mascarponét hozzáadva jó krémes, és szaftos ragut kaptam, melyből a hús semmiképpen nem hiányzott, sőt...... Köretnek én bulgurt készítettem, de rizzsel, kuszkusszal is tálalhatjuk, mert mindegyik jól illik hozzá.





Hozzávalók:

1 db zsenge patiszon (sárga v. fehér)
1 db zsenge cukkini
1 db vöröshagyma
4-5 db paradicsom
1 csokor petrezselyemzöld
só (ízlés szerint)
1 tk ételízesítő
őrölt színes bors (ízlés szerint)
csipet szerecsendió (el is hagyható)
25 dkg mascarpone (v. krémes tejszín)
2 ek olívaolaj


A patiszont a cukkinit, és a paradicsomot vágjuk fel kisebb kockákra. (zsengét válasszunk , és akkor héjával együtt kockázhatjuk)

A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A petrezselyemzöldet szintén vágjuk apróra.

Egy wokba (v. serpenyőbe) hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és kezdjük el párolni. 

Amikor már kissé összeesett, adjuk hozzá a felkockázott patiszont, majd pár perc után a cukkinit is.
Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg ételízesítővel, és szerecsendióval, majd félig lefedve, pároljuk roppanósra a zöldségeket. 

Amikor a zöldségek már roppanósra párolódtak, szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemzölddel, majd adjuk hozzá a mascarponét is. Óvatosan forgassuk össze, majd pároljuk még pár percig. (közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána)

Végül adjuk hozzá a szintén felkockázott paradicsomot, majd óvatosan forgassuk, rázogassuk össze, majd pároljuk  még 1-2 percig. Ezután vegyük le a tűzről, fedjük le, és tálalásig tartsuk melegen.





Bulgur hozzávalói:

3 dl előfőzött bulgur
6 dl víz
1 mk só


A bulgurt kétféleképpen készíthetjük el.

A bulgurt öntsük fel a dupla mennyiségű vízzel, majd sózzuk és keverjük össze. Ezután lassú tűzön addig főzzük, még teljesen magába szívja az összes vizet, és megpuhul.

Ízlés szerint a bulgurt felönthetjük forró vízzel, melybe elkevertük a sót, majd fedjük le, és addig hagyjuk, még teljesen felszívja az összes vizet.

Én felöntöttem a meleg-sós vízzel, majd lefedtem a jénai tálat, betettem a mikróba, és 300 W-on, 25 perc alatt készre főztem.

Tálaláskor szedjük a bulgurt tányérra, majd kanalazzuk rá a zöldséges ragut, és úgy kínáljuk.


1 adag tápanyagtartalma:

Energia: 199 kcal

Fehérje: 4 g

Zsír: 14 g

Szénhidrát: 13 g



4 megjegyzés:

  1. Á, ez is nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó ötlet a mascarpone, ezt én is kipróbálom! ❤️❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Sylvia! Örülök hogy tetszik, próbáld ki nyugodtan nagyon finom. ❤️

      Törlés