2012. május 21., hétfő

Spenótos-gombás tészta.



Sajnos a felmagzás előtti utolsó spenóttermést szedtem le, így nem is volt kétséges, hogy valami spenótos ebédet készítek. Mivel spenótimádók vagyunk, így  készült főzelék, természetesen a másik nagy kedvenccel a tükörtojással, és mivel a hétvégére vásárolt gombából is akadt még néhány fej, így gyorsan összedobtam ezt a finom tésztát. A metélt tésztát most is saját kezűleg gyúrtam, de boltban vásárolt házi tésztával is elkészíthető. A spenótos-gombás-tejszínes ragu röpke fél óra alatt elkészült, és ezalatt az idő alatt a tésztát is kifőztem. Tálaláskor a tetejére sajtot reszeltem, és már falatozhattunk is. Mivel nagyon gyorsan elkészül, így rövid idő alatt egy remek ételt tudunk az asztalra varázsolni.






Hozzávalók:


20 dkg tészta
30 dkg gomba
25-30 dkg spenót
3 gerezd fokhagyma
1.5-2 dl tejszín
őrölt fehérbors
Floriol olaj
reszelt sajt


A spenótból kisebb, zsengébb leveleket válogatunk. A gombát vékonyan felszeleteljük. 

Egy serpenyőbe olajat hevítünk, majd hozzáadjuk a gombát, jól összekeverjük, és elkezdjük párolni. Közben megszórjuk sóval, őrölt borssal, és hozzáadjuk az apróra felvágott fokhagymagerezdeket. Kb. 15 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a spenótleveleket, és alaposan összekeverjük. Addig pároljuk, még a spenótlevelek kellően összeesnek. Ezután felöntjük a tejszínnel, és ha szükséges még utána ízesítünk. Néha megkeverve, összerázogatva, addig pároljuk, még a tejszín  kissé besűrűsödik.

Közben enyhén sós, forrásba lévő vízbe kifőzzük a tésztát. Amikor már kellően megpuhult leszűrjük, majd rögtön tálaljuk.

Tálaláskor a tésztát a tányérra halmozzuk, majd rákanalazzuk a spenótos-gombás ragut. Tetejére ízlés szerint sajtot reszelünk.


23 megjegyzés:

  1. Jaj csak a zuram meg ne lássa. Már harmadik napja tésztát eszünk -kifejezetten- az Ő kedvéért :)
    Pedig isten bizony megfordult ma a fejemben, hogy mi lenne, ha sajtos, gombás, spenótos tészta lenne, aztán elhajlott és krumplis tészta lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikikém most jót mosolygok, nagy tésztaimádó akkor a Te uracskád. Húúú, a krumplis tészta is nagyon finom, mi is szeretjük.

      Törlés
  2. Nagyon guszta, tisztára a szájam ízére főzted:) És már csak cérnaszálnyira vagyok a saját tészta elkészítésétől is:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emi, köszönöm, és biztos is vagyok benne, hogy Neked is nagyon ízlene. Egy tésztagéppel nagyon könnyű finom tésztát készíteni, és sokkal finomabb mint a bolti. Bátran merjél belevágni.:)

      Törlés
  3. Én is spenótos vagyok, jöhet minden formában. Gombával még nem párosítottam össze, de biztos finom avval is. Délután van és még nem ebédeltem, egy tállal jöhetne! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszti láttam a Te spenótos különlegességeidet, nagyon csábítóak. Sajnos lassan vége a friss spenótszezonnak, pedig még sok finomságot tudnék készíteni, pl a spenótos palacsintádat mindenképpen.

      Törlés
  4. Imádom a spenótos tésztát. Tegnap a felmagzás okán nálunk az volt, persze nem házi tésztával:) Bár fontolgatom, hogy én is beállok a nagy családi tészta készítésbe, de most kicsit időhiányos vagyok.(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. krinsz, köszöntelek a spenótimádók táborában!!! Tésztagéppel gyorsan elkészíthető, és kiszárítva tárolható. Nagyobb adagot is szoktam készíteni, és akkor csak ki kell főzni. Meglátod, ha egyszer kipróbálod, többet nem fogsz boltit venni.

      Törlés
  5. Me encanta las pastas con espinacas tu plato está de lujo,y los pastelitos anteriores son una exquisitez,copio la recta,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosita, Muchas gracias!
      Las cookies y la masa es muy delicada, alegría para hornear, buena cocina.abrazos y abrazos.

      Törlés
  6. Nagyon finom lehet!imádom az ilyen egyszerû de finom tésztákat!ügyes vagy,hogy sajàtkezûleg készìted a metéltet is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt én írtam csak apukám nevével véletlenül:)

      Törlés
    2. Nagyon köszönöm!! Régebben kézzel gyúrtam a tésztát, de ma már egy tésztakészítő gép segítségével készül. Viszont ízre éppen olyan finom.

      Törlés
    3. Erika, ez aztán nem gond, legközelebb már tudom hogy Te vagy az.:)

      Törlés
  7. Te is nagy spenót rajongó vagy:) Nagyon szeretem én is mindenféle formában, meg a gombát is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erzsike, akkor ez a tészta Neked is ízlett volna. Azt sajnálom, hogy felmagzott a spenót, és a fagyasztottból azért nem olyan finom az étel.

      Törlés
  8. Nagyon tetszik! Gomba helyett ugyan nekem valami más jöhetne bele, de szerintem anélkül is imádnám....:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lilla, gomba helyett esetleg csirkemellel készítsed el. Úgy is nagyon finom lehet. (most éppen meg is tudnám enni:))))

      Törlés
  9. Ez valami isteni, lehetett. Nagyobbik gyerkőcöm, a gombás korszakát éli ez biztos elnyerné a tetszését :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vikvi, akkor mindenképpen készítsed el neki, tuti imádni fogja, meg szerintem Te is.A gomba nálunk is mindig nyerő, bármilyen formába van is elkészítve.:)

      Törlés
  10. ...és amennyiben a "Floriol" nevű ipari mellékterméket kókuszolajra cseréljük, nemcsak finom, de egészséges fogást kapunk. :)

    VálaszTörlés